2023/24

Télnyitogató

2023. december 19.

December 12-én iskolánk 4. osztályos diákjai zenés, verses, táncos ünnepi műsorral fogadták a Piroska Óvoda nagycsoportosait. Közel 70 kisdiák, mikulás sapkában a színpadon, varázsolta el a pici ovisokat. Tátott szájjal nézték a műsort, melyet a Télapó rollerrel való megérkezése zárt. Puttonyában kézzel készített manók voltak, valamint kicsi, díszes csomagolásban apró játékok és szaloncukor. Várjuk a következő találkozást, ahol folytathatjuk leendő elsőseink megismerését.

Vajda-Sikos Klaudia

alt


 

Zrínyi Miklós Emlékverseny

2023. december 15.

Több, mint 30 éve viseli iskolánk a XVII. századi költő, politikus, hadvezér nevét, akinek fő célkitűzései voltak: a magyar nemzet függetlensége és a török kiűzése Magyarországról. Az anyanyelvén kívül hat másik nyelven beszélő Zrínyi Miklósról a névadás óta minden esztendőben megemlékezünk.


A gyerekek az iskola aulájában elhelyezett – feliratozott – 44 db színes képről tájékozódhattak életének a fő eseményeiről, s a kezükbe kapott feladatlapot kitöltve versenyezhettek az 1. 2. 3. helyezésekért, a méltó ajándékokért és a témazáróval egyenértékű jeles érdemjegyért.


A versenyt az 5-8. osztályokban hirdettük meg. A 13 felsős osztályból 11 osztály 65 tanulója járkált a kitett képek előtt, és igyekeztek a lehető legjobban válaszolni a kérdésekre.


A győztes tanuló 93 %-os eredményt ért el. Gratulálunk minden tanulónak a játékon való sikeres részvételért.


Eredmények (nem a teljeség igényével)

I. Szopori Antal 8. C oszt.

II. Szopori Nóra 5. C oszt.

III. Méhes Emília 5. C oszt.

III. Schirling Rebeka 5. C oszt.

III. Farkas Vivien 8. C oszt.

III. Sasvári Zita 8. C oszt.                                                                                                                                                                                                                                        Szanyi Dezső

alt


 

Környezetismeret óra kicsit másként

2023. december 5.

A Tüskéshátú Madártanoda alapítója Laczkó Orsolya és pártfogoltja Dóri, a dolmányos varjú érkezett el iskolánk néhány alsós osztályához.

A különleges órán a gyerekek megtudhatták, hogy Dórit a Hortobágyi Madárkórházban kezelték, mert eltörött a szárnya és onnan mentették meg. A sérülés miatt a madár röpülésre már képtelen. Az előadáson elhangzott, hogy a varjak milyen okos állatok. Hangutánzásra is képesek, de ezt a „produkciót” nem mindig hajlandóak bemutatni. A repertoárján szerepel: „ugatás”, „röhögés”, „sikítás” és természetesen károgás is.

Dóri itt él a közelünkben Rákoscsabán Orsolyáék házának teraszán, melyet hálóval vontak be, így nagy teret és biztonságot tudhat magának ez a szerencsés állat. Az utcában elhaladó embereket hangos kiabálással üdvözli.


Csingérné Nagy Judit - Fotó: Hegedűsné Novák Ildikó

alt


 

Őszi LEP-EK

2023. december 5.

De mi is az a LEP?

A Lázár Ervin Programot országszerte ezzel a rövidítéssel emlegetik a tanulók a pedagógusok és ma már a szülők is. 2019. óta minden közoktatásban tanuló diák szervezett formában évente egy alkalommal zenei, színházi, múzeumi programokon vehet részt. E programok megvalósulására támogatás vehető igénybe.

Az idei tanév I. félévében a következő évfolyamok vettek részt LEP-n:

alt

A 2. évfolyamnak még utaznia sem kellett, mert helyben élvezhették a

Gózon Gyula Kamaraszínház Csukás István: Ágacska c. mesejátékát.


4. évfolyam a tornateremben a Filharmóniai Társaság interaktív előadásán vehetett részt.

Néhány tanuló a következőket mondta az előadásról:

„Bennem nyugalmat keltett a zene. Nagyon jól éreztem magam.”

„A kedvenc részem az volt, amikor egy pózt kellett felvenni.”

„A műsorvezető nagyon vicces volt, jó feladatokat talált ki.”

„Nekem az egyik zenéről Párizs jutott eszembe.”

„Az is érdekes, volt, amikor el kellett képzelni a zene alapján, hogy hol vagy.”

„A zene, amit eljátszottak elgondolkodtató volt.”

alt
alt

Fotó: Petrőczy Tibor

3. évfolyam Pesti Magyar Színház Tündér Lala c. előadása

alt


5. évfolyam Pesti Magyar Színház Tüskevár c. előadása

A Pesti Magyar Színház zenés, táncos története megőrizte Fekete István művének főbb tartalmi elemeit, de egy ,,modernizált” Tüskevárat tekinthettünk meg. A gyerekeknek a figyelmét lekötötte az előadás: tetszett nekik a zenés, táncos feldolgozás.

Turcsán Ágnes magyartanár


„Ez egy zenés darab volt, és nekem nagyon tetszett. Én még nem olvastam, de el szeretném. Jól éreztem magam.”

Méhes Emília 5. c


,,A darabot zenével, tánccal, és egy kicsit modernizálva adták elő. Nagyon érdekes volt. Mindenkinek elnyerte a tetszését.”

Szopori Nóra 5. c



„Mikor elkezdődött, rögtön megszerettem, élveztem az előadást.”

Lepsis Dorina 5. c

alt

Azt hiszem, a gyerekek véleménye igazolja azt, amiért ezek a programok létrejöttek.

Reméljük, hogy tanulóinknak felnőttkorukban is lesz hajlandóságuk igényes színházi előadások, jó zenei darabok, képzőművészeti kiállítások megtekintésére.


Csingérné Nagy Judit


 

Advent a Zrínyiben

2023. november 29.

November 23-án rendeztük meg hagyományos ünnepváró rendezvényünket, mely kiállításból, kézműves foglalkozásokból és karácsonyi vásárból állt.


Manók karácsonya c. kiállítás tanulóink, szüleik és a kollégák lelkes együttműködésével valósult meg. Több, mint 260 különböző méretű manó népesíti be iskolánk folyosóját, igazi karácsonyi hangulatot varázsolva diákjainknak.


Gyertyamártásra, mézeskalács díszítésre, fürdőgolyó, fürdősó és karácsonyi díszek készítésére nyílt lehetősége e délutánon a jelenlévőknek. Az adventi forgatagban kisebb, nagyobb ajándékokat szerezhettek be a családok.


Advent a Zrínyiben címmel a Rákosmente TV készített beszámolót programunkról. (Videó)


Visnyeiné Mócsán Erika

alt


 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL