Nagy Márta


CLIL in Primary School: Make It Work, Make It Effective.

Olaszország, Firenze

2022. március 20-27.


Az Erasmus pályázat elnyerésével iskolánk több tanára is részt vehetett egy nemzetközi továbbképzésen, melynek témáját mindnyájan egyénileg választottuk ki. Az érdeklődésemet egy olyan módszer keltette fel, amelyről nem rég befejezett egyetemi képzésem során érintőlegesen hallottam már, tudtam, hogy a mi oktatási rendszerünkben a kéttannyelvű oktatásban használható leginkább. Ez a CLIL (Content and language integrated learning), a tartalom alapú nyelvoktatás. Szerettem volna megismerni a módszertanát, gyakorlati lehetőségeit és minél több, a napi munkám során használható ötlettel gazdagodni. Bár nem kéttanyelvű iskolában tanítok, bíztam benne, hogy a posztkommunikatív nyelvtanítás alapelveihez jól kapcsolódik a CLIL módszer, mivel ha valami témát járunk körül és ebbe építjük bele a tervezett szókincset valamint nyelvtani anyagot és a téma feldolgozása közben építjük a diákok nyelvtudását, az segíti a motiváció fenntartását tanulóinknál.

A tanfolyam nagyon izgalmas, új világba vitt már az első naptól. A képzés vezetője, Roberta nagyon kedves, és felkészült oktató volt. Bemutatkozó e-mailjében arról is érdeklődött mit várok a tanfolyamtól.


A bemutatkozás során kiderült, hogy a csoport több mint fele a Franciaországhoz tartozó Reunion Island-ról érkezett. Be kell, hogy valljam, korábban nem hallottam erről a csodás helyről, amely Madagaskar-hoz van közel. A francia oktatási rendszer alapelvei alapján folyik az oktatás, amely sokban eltér a magyartól. Az is érdekes volt, hogy több óvodapedagógus is volt a résztvevők között. A „Primary” az óvodás időszaktól 10 éves korig (az alsó tagozat befejezéséig) tartó időszakot jelenti az európai oktatásban. Mivel mindig fontosnak tartottam a korai nyelvtanítást, nagyon örültem, hogy lehetőségem lesz olyan órákban gondolkodni, ahol kisiskolások oktatása a cél. A PPT-kkel színesített bemutatkozások lehetőséget adtak a kötetlen ismerkedésre és emellett a szakmai információ cserére.



A tartalmi munka a CLIL módszer megismerésével kezdődött. A vezetőnk, Roberta a napi munkája során megtapasztalt, számtalan példával támasztotta alá az elméleti ismereteket.


A következő két napban csoportokba rendeződtünk és közösen állítottunk össze egy témára tananyagot. Mindenki a „Globális felmelegedés” témát kapta.  A csoport kiválasztotta a korcsoportot és elkezdődött az ötletek összegyűjtése, rendszerezése, kiválasztása azoknak a területeknek, amelyet érinthetünk a témával kapcsolatban és annak eldöntése, hogy angol nyelvből mit és hogyan szeretnénk megtanítani. Roberta Post-it cédulái nagy segítséget jelentettek a munka során. Minden ötletünket lejegyzeteltük és ide-oda rakosgatva fejlesztettük a tervünket. Legvégül egy PPT-ben összegeztük a gondolatainkat és ezt osztottuk meg a többi csapattal.



Minden csapat bemutatta a saját elképzeléseit és válaszolt a feltett kérdések. Érdekes volt látni, hogy egy témát mennyi oldalról, milyen különbözően lehet megközelíteni és feldolgozni.


A vezetőnk megmutatta nekünk a saját, az általa vezetett nyelviskolában megtartott CLIL témájának az óravázlatait, a felhasznált anyagokat és elmondta, milyen területeket érintett a feldolgozás során (környezetismeret, matematika, irodalom).


A záró, teljesen önálló, tanfolyamzáró projektnek Roberta egy nagyon firenzei témát választott. A helyi sütemények, édességekhez kapcsolódó tematikát kellett összeállítanunk. Természetesen kóstolásra is nyílt lehetőség először a tanteremben, majd az egész csoport a városban térképezte fel a leginkább firenzei finomságokat.






A tanfolyam során rengeteg ötlettel gazdagodtam és alkalmam nyílt megtapasztalni a közös gondolkodás és alkotás örömét. Ezt legalább annyira fontosnak tartom, mint a módszertani ismereteket. Hazaérkezve, napi munkám során azóta még inkább figyelek arra, hogy minél több lehetőséget adjak diákjaimnak is páros és csoportos munkaformákban történő tanulásra.


Pozitívumnak tartom még, hogy szakmabeliekkel, az én esetemben angol nyelvet tanítókkal tudtunk eszmét és tapasztalatokat cserélni.

A tanulás után pedig Firenze, ez a csodálatos város egy életre szóló kulturális élményt adott. Már az iskolához vezető reggeli séták is feltöltöttek bennünket, fotóztuk az utcákat, udvarokat, a házak díszeit, a délutáni városnézéseink során a leghíresebb nevezetességek, mint az Uffizi képtár, a Boboli kert, a Katedrális, a Palazzo Vecchio valamint a Leonardo interaktív múzeum felejthetetlenné tette firenzei tartózkodásunkat.





Sokszor hallhatjuk, hogy a pedagógusok egy idő után kiégnek és a hivatásuk nem tartogat új kihívást, nem okoz már boldogságot. Nekem ez a hét mind szakmailag, mind lelkileg olyan energiát és felfrissülést adott, amit azóta érzem, hogy segíti a munkámat. Amennyiben lehetőségem nyílik, szeretnék más témákkal is megismerkedni a későbbiekben, mivel azt vallom, hogy a 21. század rohanó világával együtt kell rohannia a pedagógusnak, ha hiteles és szerethető akar maradni. Ezért vállaltam közel az ötvenhez az egyetemi képzést és ezért ragadok meg minden lehetőséget a szakmai fejlődéshez.


Köszönettel tartozom az Erasmus-nak, a Tempus Közalapítványnak, a Tankerületnek valamint intézményvezetőmnek és a pályázatot elkészítő kollégáimnak, akik lehetővé tették ennek a képzésnek a megvalósulását.